[ Pobierz całość w formacie PDF ]
bizonyítékot is szolgáltattak volna annak
helyességérQl. Igazából a fekete lyuk létének
ellenzQi ezt használták fel ellene. Hogyan is hihetne
bárki olyan objektumok létében, melyek létére az
egyetlen bizonyíték az általános relativitáselmélet
gyanús elméletén alapuló számolás volt?
1963-ban azonban Maarten Schmidt, a kaliforniai
Palomar-hegyi Obszervatórium csillagásza egy
gyenge, csillagszerq objektumot talált a 3C273 jelq
azaz a harmadik cambridge-i katalógus 273.
sorszámú objektuma rádióforrás irányában.
Amikor megmérte ennek vöröseltolódását, úgy
találta, hogy az túlságosan nagy ahhoz, hogy
gravitációs mezQ okozza. Ha a vöröseltolódás oka a
gravitáció lett volna, akkor az azt okozó
objektumnak olyan nagynak és közelinek kellett
volna lennie, hogy kihatott volna a bolygópályákra.
A másik lehetséges magyarázat, hogy a
vöröseltolódást a világegyetem tágulása okozta, azaz
a megfigyelt csillagszerq objektum nagyon távoli.
Az, hogy még megfigyelhetQ ilyen nagy távolságról,
azt jelentette, hogy nagyon fényes, és rengeteg
energiát sugároz ki.
Az egyetlen elképzelhetQ folyamat, mely ekkora
mennyiségq energiát szabadít fel, az nem is egy
csillag, hanem egy egész galaxis központi részének
gravitációs összeomlása. KésQbb számos ilyen
csillagszerq objektumot (angolul QUASi-stellAR
object, melynek rövidítése a kvazár) figyeltek meg,
mindegyiket nagy vöröseltolódással. Ezek azonban
túl messze vannak, és túl bonyolult olyan
megfigyeléseket végezni, melyek döntQ bizonyítékot
adhatnának a fekete lyukak jelenlétére.
A fekete lyukak elméletét támogató következQ
felfedezést 1967-ben tette Jocelyn Bell, egy
cambridge-i kutatódiák, amikor az égen szabályos
rádióhullámú impulzusokat kibocsátó objektumokat
talált. Jocelyn és témavezetQje, Anthony Hewish
elQször azt hitték hogy sikerült a galaxisunkban egy
idegen civilizációval kapcsolatot létesíteni.
Emlékszem rá, hogy a szemináriumukban, ahol
bejelentették a felfedezést, az elsQ négy felfedezett
forrást LGM 1-4-nek nevezték ahol az LGM a kis
zöld ember (Little Green Man) angol rövidítése.
Végül azonban Qk is a többiekhez hasonlóan
egy kevésbé regényes következtetést vontak le,
amely szerint ezek a ma pulzároknak nevezett
objektumok valójában gyorsan forgó
neutroncsillagok. A rádióhullámú impulzusok
kibocsátásának oka az, hogy a csillag mágneses
mezQje a forgás során áthalad egy környezQ
anyagcsomón. Ez rossz hír volt az qrwesternek
íróinak, de nagyon biztató volt néhányunknak, akik
már akkoriban is hittünk a fekete lyukak létében. Ez
volt az elsQ bizonyíték arra, hogy a neutroncsillagok
léteznek. Egy neutroncsillagnak tíz-húsz kilométeres
sugara van, mely csupán néhányszor nagyobb a
kritikus sugárnál, mely alatt a csillag fekete lyukká
válik. Ha a csillag össze tud húzódni ilyen kis
méretqre, akkor nem elképzelhetetlen, hogy más
csillagok még kisebb sugarúvá húzódnak össze, és
végül fekete lyukak lesznek.
Hogyan reménykedhetünk abban, hogy meg
tudunk figyelni egy fekete lyukat, amikor annak
alapvetQ tulajdonsága, hogy nem jön ki belQle fény?
A helyzet hasonló ahhoz, amikor egy fekete macskát
hajkurászunk egy szenespincében. Szerencsére
mégis van rá mód, melyre John Mitchell már 1783-
ban felfigyelt. ÚttörQ munkájában arra világított rá,
hogy a fekete lyuk gravitációs hatást fejt ki a közeli
objektumokra. A csillagászok rengeteg kettQs
csillagot találtak, melyekben a csillagok egymás
körül keringenek gravitációs vonzásuk
következtében.19 Találtak olyan rendszereket is, ahol
csak egy csillagot láttak keringeni egy láthatatlan
másik körül.
Természetesen nem következtethetünk azonnal
arra, hogy a másik csillag fekete lyuk. Lehet
egyszerqen egy olyan halvány csillag is, melyet nem
tudunk megfigyelni. De néhány ilyen rendszer,
például a Cygnus X-1 igen erQs röntgensugárzást is
kibocsát. A legjobb magyarázat erre a jelenségre az,
19
Valójában a világegyetemben a kettQs csillagok gyakoribbak, mint az
egyedülállók.
hogy a röntgensugárzást a látható csillag felszínérQl
a láthatatlan kísérQ által elszippantott anyag okozza.
Ahogy ez az anyag a láthatatlan kísérQ felé hull
spirálvonalban hasonlóan ahhoz, ahogy a víz is
kifolyik a fürdQkádból , felforrósodik, és a
röntgentartományban sugároz. Hogy mindez
megvalósuljon, a kísérQ csillagnak nagyon kicsinek
lennie, mint egy fehér törpének, neutroncsillagnak
vagy fekete lyuknak20.
A látható csillag mozgásából megállapítható a
láthatatlan objektum legkisebb lehetséges tömege. A
Cygnus X-1 esetében ez a Nap tömegének
körülbelül a hatszorosa. Chandrasekhar számolásai
alapján ez túlságosan sok ahhoz, hogy az objektum
fehér törpe vagy neutroncsillag legyen. Lehetséges,
hogy fekete lyukkal van dolgunk.
Vannak más, fekete lyuk nélküli elképzelések is a
Cygnus X-1 mibenlétérQl, azonban ezek felettébb
erQltetettek. Úgy tqnik, hogy a fekete lyuk adja a
megfigyelés egyetlen természetes leírását. Ennek
ellenére arra fogadtam Kip Thorne-nal, a California
Institute of Technology munkatársával, hogy a
Cygnus X-1 valójában nem tartalmaz fekete lyukat.
Ez egyfajta biztosítás a számomra. Rengeteget
dolgoztam a fekete lyukak témakörében, és mindez
[ Pobierz całość w formacie PDF ]