[ Pobierz całość w formacie PDF ]
szabadulni a kérdéstől, miért bontotta fel az eljegyzését Krachttal? Azt előtte is tudta, hogy
nem szereti. Hogyan történhetett, hogy szinte az esküvőig várt a gyűrű visszaadásával?
Még mielőtt rájött volna, miért érdekli mindez egyszeriben, már ki is csúszott száján a
kérdés.
- Hogy történt tulajdonképpen, hogy felbontottad az eljegyzésedet Krachttal?
Hilde haragos képet vágott. Mi köze hozzá Rutlmak? Miért hozza fel ezt a kellemetlen
ügyet? Biztosan csak piszkálni akarja.
Hilde a saját mércéjével mérte Ruthot. A szeme dühösen felvillant. Olyan választ akart
adni, amellyel méltón visszafizeti a bosszantást.
Ruth maga is megijedt saját, meggondolatlan kérdésétől. - Bocsáss meg, Hilde, a
tapintatlanságomért! Nem kell válaszolnod. Felejtsd el!
Hilde büszkén kiegyenesedett.
- Nyugodtan kérdezhetsz, előtted nem kell titkolóznom.
Légy őszinte, te tudtad, hogy azért bontottam fel az eljegyzésemet Krachttal, mert valaki
mást szerettem, akié nem lehettem.
- Nem, ezt nem tudtam. Csak annyit hallottam, hogy Krachtot nem szeretted.
Hilde meglepődést színlelt.
- Csak nem akarod 'velem elhitetni, hogy Hans Rochus nem mesélt el mindent?
Ruth összerezzent. Heves fájdalom hasított a szívébe.
- Hans Rochus? Nem, ő nem mondott többet annál, hogy nem szereted. Krachtot.
Hilde döbbent arcot vágott.
- Semmit? Semmit sem tudsz? Akkor ... akkor felejtsd el, amit mondtam! Azt hittem, Hans
Rochustól úgyis tudod ... - Mit kellene tudnom tőle? - kérdezte Ruth remegő ajakkal
.
Hilde ügyesen megjátszotta, hogy zavarban van.
- Ugyan, hagyjuk ezt, Ruth! Beszéljünk másról!
Ruth felállt, s Hilde elé lépett.
- Nem. Légy őszinte! Te is tudod, hogy Hans Rochus és én érdekházasságot kötöttünk.
Nem tartozott nekem a szerelmével. Nem ártasz neki, ha mindent elmesélsz.
Hilde megadóan felsóhajtott.
- Ahogy akarod, Ruth ... Azt hittem, Hans Rochus meggyónta neked, hogy mi valaha
szerettük egymást. Nézd, mind a ketten túl szegények voltunk ahhoz, hogy összehá-
zasodhattunk volna. Így nem maradt más hátra, mint összeszorított fogakkal elfogadni a
tényeket. Természetesen fájt, de az mit sem segített... Okosak akartunk lenni, ezért Hans
Rochus eljegyzett téged, én pedig Krachtnak nyújtottam a kezem. Egy férfi azonban
könnyebben megbékél egy ilyen helyzettel, én képtelenvoltam rá. A józan észdacára
szakítottam Krachttal. Ez minden.
Ruth ismét a karosszékbe süppedt.
- Ez minden ... - mondta fakó hangon.
- Természetesen azóta egy szó sem esett köztünk szerelemről, ugye, ezt elhiszed nekem?
Hans Rochus becsületes férfi, tudja, mivel tartozik neked.
Ruth szája keserű mosolyra húzódott.
- Igen, becsületes férfi, inkább meghalna, mintsem valami becstelenséget kövessen el -
mondta színtelen hangon.
Hilde kárörvendően figyelte.
- Az ember idővel megbékél a sorsával. Hans Rochus benned kárpótlást lel, én pedig ... Mit
számít az ...
Hilde „vallomása” után Ruth egy ideig szótlanul ült. Az arca most sem árult el sokat az
érzéseiről. Most már megbizonyosodott arról, amitől félt. Hans Rochus tehát szerette Hildét, s
még mindig szereti! Ha a szegénység meg is akadályozta ezt a két embert, hogy örökre
egymáséi legyenek, Ruth betolakodónak érezte magát.
Jól tette vajon, hogy feleségül ment Hans Rochushoz? Most, hogy megtudta, a férje szíve
másé, a házasságát kétszer annyira megalázónak érezte. S egyben rémülten eszmélt rá, hogy a
szíve korántsem maradt oly érzéketlen és hideg
férje iránt, mint ahogy azt bebeszélte
magának. A fájdalom döbbentette rá erre, amelyet Hilde szavai keltettek benne.
Hilde csalódottan nézte. A „szatócs lánya” most sem veszítette el az önuralmát.
- Bocsáss meg, Hilde, megfájdult a fejem, egy órácskára lefekszem - szólalt meg egy idő
múlva halkan Ruth, és felállt.
- Nem haragszol?
- Nem, köszönöm az őszinteségedet. Ruth lassan kiment.
Hilde hosszan nézett utána, majd gúnyosan elhúzta a száját.
„Nos, Rochsberg grófné, most kvittek vagyunk. Te sem érdeklődsz többet az eljegyzésem
felől” - gondolta gonosz megelégedettséggel. Aztán hátradőlt a karosszékében, s egy jóízűt
ásított.
Ruth szobája magányában üldögélt az ablake1őtt, és égő szemekkel nézett maga elé.
Bárcsak elmehetne most innen, messzire, ahol senki sem ismeri, ahol nem találkozhat
többet Hans Rochusszal! Mennyire a terhére lehet Ő, az asszony, akit nem szeret, csak azért
tűr meg, mert különben elveszítené a birtokát. Bárcsak eléje állhatna, és azt mondhatná:
[ Pobierz całość w formacie PDF ]